Kihívások

TeT _Maker_klub_logoÜdvözlünk a T@T Kuckó kihívásainak oldalán. Hogy miről is szól ez a kezdeményezés? Itt minden kiderül.

A T@T Kuckó kihívásokat hirdet kicsik és nagyok, tanárok és minden érdeklődő számára. Az éppen aktuális kihívásainkat, illetve a közelmúlt kihívásait is elérhetitek az oldalon. A részvételhez nincs szükség másra, csak vállalkozószellemre, jókedvre és arra, hogy az elkészült munkát a posztban megadott módon az ott szereplő elérhetőségre elküldjétek.

Ahhoz, hogy adataidat minden jogszabálynak megfelelően kezelhessük, az alábbi részletes tájékoztatót kell elolvasnod. Amennyiben részt veszel a kihívásban, azzal egyben nyilatkozol is arról, hogy az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat tudomásul vetted.

Adatkezelési tájékoztató


vakacio

VAKÁCIÓ! (2020. június 10.)

Eljött végre a pihenés, kikapcsolódás, feltöltődés ideje! 🙂

Terveket azért a nyári szünidőre is érdemes készíteni. Kíváncsiak vagyunk, hogy mivel szeretnétek foglalkozni ebben az időszakban.
Szeretnétek esetleg valamit megtanulni, amire eddig nem volt lehetőség? Szeretnétek alkotni vagy megtapasztalni valamit?

Ha van kedvetek, osszátok meg velünk terveiteket padleten, a kihívás neve alatti “+” jelre kattintva egy bejegyzésben!

Ha szívesen kalandoznátok velünk tovább a digitális világban, akkor ajánljuk figyelmetekbe nyári alkotótáborunkat! 😉

Felkészült, lelkes vezetők várnak a Kuckó @lkotó Körökben!

NÉZD MEG A FACEBOOKON IS!

Kellemes nyári időtöltést kívánunk mindenkinek! 😊
Vigyázzatok magatokra, vigyázzunk egymásra!


Nézz szét! (2020. június 3.)nezz_szet

Végre itt a nyár!

Süt a nap, és mi egyre több időt töltünk a szabadban. Ha kirándulni megyünk, nagy segítségünkre lehet az internet környezetünk felfedezésében!
Legyen az egy épület, egy állat, vagy egy növény, amit szeretnénk jobban megismerni, például a Google Lens jó választás lehet a keresés megkönnyítésére. Nincs másra szükség, csak egy okostelefonra, telepített alkalmazásra, és indulhat a felfedezés! 😉

Bárhol jársz, biztos találsz valami felfedezni valót, valami újdonságot!

Oszd meg velünk padleten, a kihívás neve alatti “+” jelre kattintva egy bejegyzésben, hogy merre jártál, és miben volt segítségedre okoseszközöd!

Élményedet le is írhatod egyszerűen, de ha videót, bemutatót szeretnél róla készíteni, az is szuper!

NÉZD MEG A FACEBOOKON IS!

Bejegyzéseitekből válogatást készítünk a T@T Kuckó honlapján.
JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK! 😊


Ünnepeljünk (2020. május 27.)tavoktatas

Idén május 31-e gyermeknap, június 7-én pedig a pedagógusokat ünnepeljük. Ezen jeles alkalmakból dicsérd meg magadat, hogy helyt álltál ebben a mindenki számára nehéz időszakban! Mondj köszönetet tanáraidnak és szüleidnek is, akik támogattak és segítettek az otthoni tanulásban!

Gondold végig, hogy milyen vidám dolgok történtek veled a távoktatás során, akár a számítógép előtt ülve az órán! Oszd meg velünk az egyik kedves történetet!
Készíts egy 1-2 perces videót például a Biteable felhasználásával.
Ennek használatához segítséget találsz itt.
A videó angol nyelvű, de ne aggódj, mindent részletesen megmutatnak! Bátran próbáld ki a lehetőségeket!
További segítségért kattints ide.

A videó végén köszönetet mondhatsz tanáraid és szüleid fáradozásaiért!
Alkotásod linkjét oszd meg velünk padleten, a kihívás alatti “+” jelre kattintva egy bejegyzésben.

NÉZD MEG A FACEBOOKON IS!

A videókból válogatást készítünk a T@T Kuckó honlapján.
JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK! 😊

Gulyás Anita, informatika tanár

Pisti és a feladatok

Sipos Noémi

Kis Nikoletta

Rab Maja Regina

Juhász Viktor

Nagy-Kőszegi Kristóf

Palásti Bence

Nagy Alexa

Patik Lara

Balog Bence


biodiverzitasA biodiverzitás nemzetközi napja
(2020. május 20.)

Május 22-e a biodiverzitás napja!
A biodiverzitás, magyarul biológiai sokféleség, megőrzése létünk egyik alapja. Ezen a napon az ezt fenyegető veszélyekre igyekeznek felhívni a figyelmünket. Erről bővebben olvashatsz itt.

E-heti kihívásunk egy rövid, maximum 2 perces videó készítése. Nagyon sokféle állattal találkozhatsz már a kertetekben, a parkban is! Legyen az egy madár, egy egér, egy katicabogár, vagy egy aprócska hangya, mindegyik tart valahová, mindegyiknek célja van. Találj ki egy történetet nekik, és a videót narrálva meséld el!

Töltsd fel a videódat Google Drive-ra, és a linkjét oszd meg velünk padleten, a kihívás alatti “+” jelre kattintva egy bejegyzésben.

További érdekességeket találhatsz az alábbi oldalakon:

Nem baj, ha nem érted olyan jól az angol nyelvű szöveget! Segítségedre lehet például a Google fordító, amellyel akár weboldalakat is lefordíthatsz a kívánt nyelvre. Ennek menetéről itt találsz leírást.

NÉZD MEG A FACEBOOKON IS!

A videókból válogatást készítünk a T@T Kuckó honlapján.
JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK! 😊


 Oszd meg velünk véleményed! (2020. május 13.)wordart

Május 18-án ünnepeljük az internet világnapját. Ebből az alkalomból egy felmérést szeretnénk készíteni.
Gondold végig, hogy az utóbbi időszakban mi mindenben volt segítségedre a világháló, és közben milyen hátrányait ismerted fel!
Kíváncsiak vagyunk a véleményedre, így készítettünk egy rövid kérdőívet, amelyben az internet 3 előnyét és 3 hátrányát kell felsorolnod. Ha tudod, akkor 1-2 szóval fogalmazd meg!

Ha az űrlap nem jelenik meg, akkor kattints az alábbi linkre: https://tinyurl.com/elonyhatrany

Válaszaitokból szófelhőt készítünk, amit facebook oldalunkon és honlapunkon is megosztunk majd veletek!
De mi is az a szófelhő? Az adatvizualizáció egy formája, ami kiemeli a leggyakoribb szavakat, kifejezéseket egy szövegből, és kreatív formában jeleníti meg. A megjelenítéshez érdemes olyan sablont választanunk, amely kapcsolódik az adott szöveghez, melyet ábrázolni szeretnénk.

Ha Te is szeretnél szófelhőt készíteni, akkor a következő oldalon találsz egy válogatást ingyenes online szófelhő generátorokból: https://honlapszaki.hu/szofelho-keszitese/

Mi a Wordart alkalmazást használtuk. 😉

NÉZD MEG A FACEBOOKON IS!

JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK! 😊

Előnyökhatranyok


Alkossunk együtt (2020. május 6.)

szojatek2
Május 9-e az Európai Unió napja. Az alábbi linken interaktív formában ismerkedhettek meg a tagállamokkal: https://europa.eu/learning-corner/the-eu-whats-it-all-about_hu

Ebből az alkalomból egy társasjáték készítésére buzdítunk titeket!

Készítsetek egy ábrát, amelyen az Európai Unió városai szerepelnek. Ezeket a városokat kössétek össze nyilakkal úgy, hogy amilyen betűre végződik egy város neve, a következőnek olyan betűvel kell kezdődnie. A nyíl mindig a következő város felé mutasson. Ha elkészítettétek az ábrát, kezdődhet a játék! 😉

A játék menete

Kő-papír-ollóval, vagy egy dobókockával eldönthetitek, hogy ki kezdjen. A kezdő játékos kiválasztja a kiinduló várost. Ha innen több útvonal áll rendelkezésére, eldönti, hogy merre induljon. A következő játékosnak onnan kell tovább folytatnia. A játékosok így lépnek felváltva egyik városból a másikba. Aki már nem tud olyan városra lépni, ami még nem szerepelt a lépések között, vagy nincs tovább út, az veszít.

Kezdetnek mi is készítettünk egy ábrát nektek:

jatek

Készítsétek el saját pályátokat, és játszatok közösen testvéretekkel, barátotokkal, osztálytársatokkal! A pályát osszátok meg velünk padleten, a kihívás alatti “+” jelre kattintva egy bejegyzésben a következő formák valamelyikében:

  • Ha papíron készítettétek el, akkor a lapot fényképezzétek le, és a fotót töltsétek fel padleten.
  • Ha távol vagytok egymástól, akkor játszhattok például egy online gondolattérkép szerkesztőben is. Ehhez a coggle.it weboldalt ajánljuk. Az elkészült térképet osszátok meg, és linkjét egy posztban helyezzétek el padleten, vagy képernyőképet is készíthettek, ha nem túl nagy a pálya.

A játékot később tovább is fejleszthetitek! Nehezíthetitek például a feladatot, ha a városra jellemző képet szúrtok be a város neve helyett, és csak akkor léphet rá valaki, ha ez alapján meg is tudja nevezni a várost. A jellemző képek ábrázolhatnak épületet, tájat, ételt, híres embert, stb.
Persze legyetek kreatívak, és találjátok ki, hogyan lehetne még másképpen továbbfejleszteni! 🙂

Az általunk ajánlott gondolattérkép szerkesztő használatához segítséget találtok itt:

NÉZD MEG A FACEBOOKON IS!

Az általatok rajzolt pályákból válogatást készítünk a T@T Kuckó honlapján.
JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK! 😊


Anyák napja (2020. április 29.)anyak_napja3.3

Május első vasárnapja, minden évben anyák napja.
De ez a nap nemcsak az anyáké, hanem a nagymamáké is.

Szerezz örömöt édesanyádnak valamilyen saját készítésű ajándékkal. Ehhez ötleteket találsz például itt.

Ne feledkezz meg a Nagyiról sem!
Ha nem is tudod most személyesem felköszönteni, meglepheted például egy rajzzal, amit digitálisan továbbítasz neki:

  • Lefényképezed, és elküldöd neki e-mailben.
  • Felhívod mobiltelefonon, és a kamerán keresztül megmutatod neki.
  • Ha van rá lehetőségetek, akkor össze is gyűlhet a család egy közös ünneplésre! Ehhez használhatjátok a következő weboldalt, ahol saját chat szobát hozhattok létre magatoknak és megoszthatod a Nagyival, amit neki készítettél, de beszélgethettek is, mintha csak együtt lennétek: https://spatial.chat/

Oszd meg velünk is padleten a kihívás alatti “+” jelre kattintva egy bejegyzésben, hogy mit készítettél nagymamádnak. Lehet ez egy fotó pl. a rajzodról, de azt is leírhatod, ha csak felhívtad, vagy chaten beszéltetek, hogy hogy reagált, milyen élményekkel gazdagodtatok.

A SpatialChat használatához segítséget találsz itt:

NÉZD MEG A FACEBOOKON IS!

Élményeitekből válogatást készítünk a T@T Kuckó honlapján.
JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK! 😊


A Föld napja (2020. április 22.)fold_napja

Idén 30. alkalommal ünnepeljük Magyarországon a Föld napját, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a természeti környezet megóvására.  Otthonunk a Föld, Te is sokat tehetsz érte!

Részt vehetsz a digitális önszerveződő, közösségépítő Föld napján. Ehhez látogass el a Föld Napja Alapítvány weboldalára, és nézz utána, hogy mit tehetsz a környezetért. Minden apróság számít!

Gondold végig, hogy mit kellene tennünk mostantól Földünkért, és készíts egy rövid, maximum 2 perces videót, melyben elmagyarázod másoknak is ezek fontosságát! Munkádat töltsd fel egy Google Drive mappába, és oszd meg velünk linkjét padleten a kihívás alatti “+” jelre kattintva egy bejegyzésben.

A magyarázó videó technikai megvalósításához ötletet találsz itt:

NÉZD MEG A FACEBOOKON IS!

A legjobb videókból válogatást készítünk a T@T Kuckó honlapján.
JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK! 😊

 


animals-762447_1280Állati tavaszi szünet (2020. április 15.)

Szereted az állatkertet? Kíváncsi vagy, hogy mit csinálhatnak az állatok a bezártságban szerte a világon? Webkamerák segítségével betekintést nyerhetsz életükbe akár a nap bármely percében.

A megfigyeléshez a következő linkeket ajánljuk:

Mit gondolsz, vajon hol lennének és mit csinálnának most szívesebben? Mit üzennének itthon maradt társaiknak?

Készíts képeslapot az egyik állat nevében valamely képszerkesztő program segítségével! Munkádat oszd meg velünk padleten a kihívás alatti plusz jelre kattintva egy bejegyzésben: https://padlet.com/tetlabor/kihivasok

NÉZD MEG A FACEBOOKON IS!

A legjobb képeslapokból válogatást készítünk a T@T Kuckó honlapján.
JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK!


DSC_0662

Húsvéti kihívás (2020. április 8.)

Idén a húsvét mindenkinek egy kicsit más lesz. Azonban a locsolkodásról, a köszöntőkről nem kell lemondanunk!

A ELTE IK T@T Kuckó húsvéti kihívásában arra buzdítunk mindenkit kortól függetlenül, hogy lepje meg szeretteit egy saját készítésű rövid stop motion animációval. A téma lehet például:

  • egy virtuális locsolás
  • egy húsvéti köszöntő a nagyszülőknek, rokonoknak, barátoknak
  • egy családi tojásvadászat a kertben
  • egy húsvéti családi ebéd
  • stb.

 

Az animáció elkészítéséhez nincs semmi másra szükség, csak egy okostelefonra, egy animáció készítő alkalmazásra, pl. Zing Stikbot Studio 2.0 applikációra, esetleg egy állványra, és egy kis kreativitásra. 😊

Az általunk ajánlott Zing Stikbot applikációt innen tölthetitek le:

Az applikáció használatához és az animációk elkészítéséhez segítséget találtok itt:

NÉZD MEG A FACEBOOKON IS!

Munkátokat osszátok meg a Facebook-on #KuckoHusvet2020 címkével ellátva április 15-ig.
A legjobb animációkból válogatást készítünk a T@T Kuckó honlapján.
JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK!

További animációk, amelyeket Facebookon osztottatok meg velünk munkatársaink:

Kellemes húsvéti ünnepeket!
Így készült a húsvéti menü
A bárányok hallgatnak


 

facebooktwittergoogle_plus